2012. november 12., hétfő

Prothesis Fetish                                                                   Gaál József  2012                                                                     

2012. október 29., hétfő



BÁZIS - contemporary art space Cluj-Napoca

Fabrica de Pensule /Ecsetgyár, 59-61 Henri Barbusse st., 1 st floor, Cluj-Napoca / Kolozsvár






An organic cyberpunk – Gaál József’s phantasm
To keep within the bounds of human condition or to give up everything related to it, passing through a dehumanization process, and facing the transformational processes of abandoning the self proposed by the globalization era, in which the nature of human identity and uniqueness becomes questionable? The dialectic of the art of Gaál József, especially as it can be intuited in his sculptures, is dealing with a permanent dilemma, that of the being forced to move back and forth in between those two completely opposite states of mind. Beginning with 1995, the dawn of his art work series, his art went through various and relevant transformations. These transformations were of a formal nature, but the message has been kept identical, at least from a technical point of view, as seen in the sensitive art works of the Macula series (1995), evoking some mummified heads, and yet again seen in the brutal monumentality of the torsos from the Phantasma series (2011) – the conception frame, the sculptures’ origin: the interior parts are made of wood, the surface of leather and nails, and recently – to emphasize the plastic art message – metal wire and bits. The artist chose to never use synthetic materials; his option for certain types of materials is concerned with the inner message these materials bear in themselves, of their historical and narrative infinite possibilities; the implants on the sculptures’ surface originate in the props from a past era and in common household objects, belonging to another social class (see trappings, etc.).
Replacing the past archetypes, Gaál’s new sculptures are envisaging a futurist dual being – a cyborg, half robot, half human being. The human being, who lives under the spell of prosthesis, who almost religiously mystifies the standard beauty ideals, who is at the same time trapped into the very active nature of a hedonist consumerism attitude, fighting with the interferences concerned with his identity, this conflicted human being is confronted with an auto-reflexive process by these sculptures integrated into a transhumanistic apprehension. Through his sculptures, Gaál József is addressing, maybe for the first time, an ethical matter: what could be the consequences of humanity’s wish to accede to a post-human condition, in which mental and physical borders would be abolished? To what extent could the transformation of the individual into a superhuman devoid of feelings could be plausible, when old age, disease, death – and actually even life itself do not matter any more? The grinning, brutal, utterly fractured faces, imprisoned in chumps, they could be considered the failures of humanistic renascentist utopia and of 20th century’s cynicism. At this point, the question that arises naturally would be: are Gaál József’s sculptures series stating the damnation of the machineries, originating their statement into technophobia (some sort of BioLuddism) or are they the manifestation of a 21st century cyberpunk gesture creating its own satirical transhuman world. Both attitudes could be validated, if we take into account that these human-robots chimeras are made of organic materials, claiming their right to an identity, but at the same time these art works could be seen as a manifestation of contemporary’ intellectual eclecticism.
Noémi Szabó, curator, art historian (Budapest)


Egy organikus kiberpunk – Gaál József Fantazmája
Az elembertelenedés folyamatában embernek maradni vagy lemondani a humánumról a globalizáció, az uniformizálódás könnyebbik útjáért? E két szélsőséges létállapot körül zajló művészeti dialektika állandó dilemma Gaál József művészetében. Szobrászatában különösképpen. Az 1995-től induló, kezdeti szobrászi szériái óta hatalmas átalakuláson ment keresztül plasztikai felfogása. Az egyik első, 1995-től készített, mumifikálódott emberfejeket idéző Macula sorozat érzékeny darabjaitól, a 2011-ben készített Fantazma széria büsztjeinek brutális monumentalitásáig sok formai transzformáció valósult meg, azonban szobrainak –legalábbis technikai szempontból- eredője, megkonstruálásuknak módja hasonló maradt: a fából kifaragott szobormag felszínét kezdetben bőrrel és szögekkel, majd régi lószerszámokkal, bőrszíjakkal és egyre plasztikusabb hatást eredményező fémhuzalokkal, zablákkal képezi ki. Soha nem dolgozik szintetikus anyagokkal, sőt választott matériái még a történetiség és a narratíva lehetőségét is magukban hordozzák, amennyiben a szoborfelszínre épített implantátumok egy másik kor, egy másik társadalmi osztály rekvizitumaiból, használati tárgyaiból (lásd lószerszám, stb.) épülnek fel.
Gaál új szobrai a mitologikus múlt archetípusai helyett a futurista kiborg lény félig gép, félig ember arcát vették fel. A transzhumanizmus gondolatkörébe ágyazott plasztikák súlyos önreflexióra késztetik a protézisek bűvkörében élő és az uniformizált szépségideált vallássá misztifikáló, egyébként pedig a fogyasztás hedonista parancsának engedelmeskedő, identitászavarral küzdő embert. Gaál József talán most először tesz fel direkt etikai kérdést szobrain keresztül: milyen következményekkel járhat az emberiség poszthumán állapot utáni vágya, amikor a technológia segítségével átlép minden fizikai és mentális korláton? Mennyire lehet üdvözítő az egyén érzelemmentes szuperhumánná válása, amikor nem számít öregség, betegség, halál – de valójában az élet sem? A brutális, erőteljesen tagolt, kalodába kényszerített, vicsorgó arcok a reneszánsz humanizmus utópiájának és a XX. század cinizmusának nagy vesztesei. Átmeneti, transzhumán lények. Felmerül a kérdés, hogy Gaál József szoborsorozata a technofób géprombolás (egyfajta bioluddizmus) pártján áll vagy merész XXI. századi kiberpunk gesztussal megalkotja a saját szatirikus transzhumanista világát. Talán mindkét álláspont igaz, hiszen ezek az ember-gép kimérák organikus eredetű anyagokból készültek, amely feltételezik az egyéniség létjogosultságát, ugyanakkor súlyos látleletet adnak a jelenkor szellemi eklekticizmusának vágányairól.
Szabó Noémi, kurátor, művészettörténész (Budapest)



2012. augusztus 5., vasárnap
















Travesti - 1999 - Paris

 Gaál József                                   








       Miss Travesti - Monde Travesti - elegante, bisex, passif 
     
       
       Paris, 1999

2012. június 8., péntek

 
Ha elalszik az értelem, előjönnek a szörnyek ( Francisco Goya)
Holt tárgyakból, pusztuló maradványokból nem lehet életre kelteni semmit – ezt mondják a materialisták, de mit mondunk erre mi – posztmodern Transzhumanisták! A nyitott rés a kibertérbe egyre tágul – újabb hiedelem, újabb révület – az utópiák végtelenségében. Menekülhetsz a rideg valóság elől egy újabb, már megrendelésre gyártott utópiába. Révület és gyönyörközpontok telepítése a mélyösztönök szférájába.  Poszt – darwini szentek, mutánsok – mondhatják akár azt is, hogy démonok. Az új mágia sem ártatlan megidézés, pszeudo-tudományos propagandával, a céltalan fogyasztás érdekében.  Valamilyen formában helyet ad a megformálhatatlan érzéseknek, mert receptor stimulációval biztosíthatják az érzelmek állandóan emelkedő csúcspontjait. Az önző hedonizmus után a hiánytól összezavarodott tömeg bűnbakot keres.  A torz tudatban zárványként lapul a gyűlölet, tompítod a céltalan agressziót.   Megszokva a gépeket, általuk pszeudo-isteni lényt fognak érezni – a zörejben, zúgásban, az ismétlődő kattogásban, zakatolásban: már hallatszik a mindent átható műanya és műapa dorombolása. Az egymásra rakodó mechanikus ritmusok búgó végtelene új metafizikát teremt. Amíg a sors a mítoszok által volt átélhető, most a virtuális sorsvariációk egymást kioltó villanások. Minek a szenvedő egyéniség, ha a gyönyörök végtelen fokozásáért jár a teljes személyiség átalakítása. Tomboltak a szörnyek belül, most odakinn élnek, a specifikált tudat-konfigurációk kiürítették a fantázia zónát.  Nincs belül semmi, variánsok vannak, programozható molekuláris érzelemsokszorozó változatos sémákkal. Az emberi szörny külső játékká vált, minél intenzívebb a hatás, annál nevetségesebb a mutáns lélek monstrum. Vonulnak a daliás vitézek, elegyedik a mutáns fajnemesítés, a technofóbia mechanikus lelketlenségével. Múltba révedő zombik létotthontalanul bolyonganak, félreprogramozott hibrid ideológiákkal. Gyűlölet-kiberlényeket gyártva a játékiparnak és a háztartásnak, kiszolgálod a virtuálisnak vélt pusztítás függőséget. 
 Az életidőben veszendő, vezeklő egzisztenciát bele kell olvasztani a transzhumán fétis-utópiába. Ideológiák, törzsi tudatzárványok elegyednek a nikkelezett eleganciával. Gyűlöletteremtés – mint az új rabszolgaság kitermelése, a szenvtelen racionalizmus hideg őrülete.
A nanotechnológia tudat-szimulátor radikális génterápiával. A test határtalan deformálása mintha a mitikus világot idézné, belefolynak a cselekvésképtelen életekbe, áthatják és kisajátítják a tudattalan belsőt. A rejtettség kifordítva külső életreceptek és torz eszmemaradványok halmaza. Ahogyan a görög tragédiáknak is voltak kitaszított, megalázott szörnyei, úgy most is vannak. Mindenki önmaga magányos színházát nézi, azt hiszi, villogó képernyő előtt alakíthatja elillanó tragikomédiáját. Elhiszi, hogy gombok nyomogatásával aktív részese lehet a Szabadság Globális Birodalmának.  A tragédia lényegéből ered a belső szépség, a láthatatlan erények, érzelmek gazdagsága a meggyötört, elcsúfított külső mögött. Az öncélúság mögött önző elvek érvényesülnek, az érdek nélküli Szép csodálata mögött ott lapul a valóság megvetése, a hatalom kísértése. Boldogságot hoz most az elegáns Szép, a csiszolt, síkos, sikamlós áramvonal, a tökéletes, üvegszemű klasszikus tekintet – érzik és gondolják. Újra pusztítást szül a szépségért való küzdelem, a Hős mindig érted harcol, Te birtokolod kivételes ember. Mintha nem lenne Végzet és Sors, újra a Szépség hamis képzetei által kezdődik a romboló küldetés, újra a világ rendjének, ájtatos harmóniájának helyreállításáért küzd majd mindenki. Örökké tartó BÉKEHARC – mi szépek vagyunk, de megsemmisítve a csúf Gonoszt végre eljön a Kánaán, a Végső Harmónia. Minden megtévesztett különbnek érzi magát – neki jár a kényeztetés. Hűséges fogyasztóm, Gorgó szemekkel néz Rád a hibernált tökéletesség. Ha nincs tragédia, akkor nincs bukás, nincs szomorú belátás, nincs feláldozás, feloldozás – nincs Kezdet és Vég. Örökké tart a titáni technika forradalma, örökké termel. Csak a monoton harmónia, gépies építés-rombolás örökké tartó dialektikája létezik – mindez vegetatív fogyasztó jólétünk biztosítéka az ezeregy igazság mesevilágában

2012. május 29., kedd




Fantazma – Transzhumán Idolum – utópia börleszk – íme: a tudattalanba tévedt elme színpada – komédia buffa ! Posztmitológia elegyedve hibrid fétisizismussal, a mítoszok terhétől megszabadult szuprematézis virtuális teremtőaktusa. A monologizálás gépies aktusában rekedt transzhumán korpuszpoétika: Gnóm – Ember – állat – emberállat -állatember.  Állat-állat gépember és embergép – gépgén. Embergéngép  – állatgép – emberpép – emberállatgéntérkép..mindez a mechanikus posztmitológiába ágyazott khiméra textus variációi. Pszeudo kreatív interaktivitás a paranoid érzelemeffektusok inplantálása által. A hiperkarmikus metamorfózisa irritáló személyiségosztodást generál. Szépség és Szörnyeteg adrogün pszeudo-szintézisben önnemző biomasszává alakul. Azt hisszük a kibertér végtelen, akár a mindent elnyelő ödipusz-képzet ősvulvája, pedig ez csak a Möbiusz szalag önmagában cirkuláló üresjárata. Céltalanul, mint a termékeny őslevesben, a nagy közös hallucinációban, tömeghipnózisban megszületett Fantazma. Az ivartalanított, mítosztalanított kvázi-szintetikus lény, a biológia korláton túli, ösztöneit digitális téveszme-karámba terelt szervlény. Önkontrollra kényszerített kaloda, szájzár protézisekkel. Megfékezve a kontrollálhatatlan transzmutációt, a genetikai identitásproblémát. A személyiség-szimulátor tudat-semazitálása, khimerikus tudatállapothoz vezet. A központosított hipertextuális manipulációval pszeudo mítoszokat telepítenek a tudatban, s a fraktálelvből született végtelenített program által a verbális tartomány gyorsított kibővítésére is sor kerül. A specifikált tudat-konfigurációk újabb téveszme programmal terhelik a már sematizált elmét. A hibridizált fajnemesítő a kvázi-teremtő genetikai szupramutációs hibák miatt tévútra jutott. Technofóbia őrültjei és a technofília szentjei küzdenek a kiber-dimenziók színpadán. Némán, mint Platon barlangjában megkötözött bábok, gúzsban, tágra nyílt szemmel várjuk az újabb káprázatot….

















Transhuman Fetish                                                                                                                  Gaál József

2012. május 28., hétfő



Gaál József: Phantasma - Transhuman Fetish                                        Godot Galéria, 2012.06.06 - 07.07.