2012. április 13., péntek



TEÓRIA01


A történeti avantgárd minden alapokat nélkülöző anarchikus víziói, légből kapott utópiái a XX. század végére dogmaként beépültek az elitista képzőművészet világába. A nyugati későmodern liberális korszak már monolitikus tradícióként a szabadnak tűnő művészeti térben uralkodó irányzatként már nem mesterség, nem kíván technikai felkészültséget, mindig is több akar lenni, mint műalkotást kivitelező mesterség. Az avantgárdnak sokkal több köze van a valláshoz, mint gondolnánk. Viszont ez a vallás az ember igazságát, az ember által gyártott kisajátító eszme aktuális igazságát hirdeti. Az avantgárd művész szakmabeliségét elhagyva több akart lenni, mint műalkotást készítő mesterember. Próféta, messiás, forradalmár, anarchista, mártír, majd polihisztor, kutató, felfedező, zavaros utópiák gyártója. Minden hanyatlik, midig válságban vagyunk, ezért az avantgárd mindig megújul, mert a régi felszámolására hivatott. Semmi sem lehet stabil, mert az avantgárd lerombolja, hogy helyet csináljon az újnak. A technikai fejlődés által fokozódik a termelés, az avantgárd mintájára működik a termelő-fogyasztó láncolat, újdonság meglepetésével ható trendi terméket kell a piacra dobni, ami sokszor csak prototípusok variálása, szériák módosítása. Az avantgárd látszólag éppen ez ellen harcol, de valójában majdnem ugyanazt akarja eladni más köntösben. A felvállalt szerep kötelezi a változásra és a megújulásra, valójában az avantgárd ma már csak egy szimuláció. Mivel a keleti régióban sohasem jutott szerephez az avantgárd, sokkal nagyobb kultusza lett, Magyarországon az avantgárdba az ellenállást, a politikai hatalom elleni lázadást szuggerálták. Hazánkban az avantgárd művészetet transzcendens aurával látták el, a szabadság terepének gondolták. Ez talán az első avantgárd korszakban igaz is volt, mert demokratikus művészet akart lenni a régi elitizmussal szemben. Az avantgárd elmúlt, mint minden, amit megvalósíthatatlan naiv idealizmus hajtott, az avantgárd szelleme kísértőként, de inkább rejtett erőként irányítja az állandó felaprózódást, az állandó bomlást. A műember, a poszthumán design lény, az elgépiesített test, vagy akár a testnélküliség utópiája feltámasztja az új világot követelő avantgárd szellemet. A szellem forradalmáról áttért az anyag forradalmasítására, a technika imádatára. Valójában már a kezdetektől eszkatologikus, a káosz és az apokalipszis tisztítótüzét akarja megszületése óta. Katasztrófában képes csak újjászületni, s katasztrófát akar teremteni, s megoldatlanságában, befejezhetetlenségében újabb katasztrófát teremteni. Az új világ építése örök utópia marad, totalitárius, de nem juthat el az állandóhoz, a változatlanhoz, a tökéleteshez, ezért a dialektikus materializmust, az örökké tartó dinamikus fejlődést vallja. Az avantgárd antiművészet, de már valóban művészetet felszámoló kvázi antiművészet, s ha már romboló energiái is elszálltak, giccsé válik. Avantgárd giccs korában élünk, mert nem a műalkotás vált giccsé, hanem az önesztétizáló ember, aki már szép vagy csúf műtárgyat sem képes készíteni, csak szépelgő és hazug gondolatai maradtak. Megveti a műtárgyat, megveti a művészetet, mert a szubjektum dekonstruálása valójában a mechanikus rendben tartott elme karantén állapota. A termelés erőforrásává átalakított ember, marxista kifejezéssel a humántőke művészete a liberális avantgárd utópia megvalósítása. Minden ember művész, mivel minden ember tárgy. Termelt késztárgy, kitermelt tudat. Technológiai tudat. A techné-ből így lett techno, a phisis-ből termelői, technológiai karantén. Cél a globális karantén létrehozása, de ez nem a földhözragadtság, nem Gea szentsége és megszentségtelenítése, hanem az anyagon túlmutató virtuális ketrec. A tárggyá változtatás, a biológiai-anyagi lefokozás finommechanikai mikro-technológia.




Gaál József                                                                                                                     Transhuman Fetish