2012. május 29., kedd

TEÓRIA01


A történeti avantgárd minden alapokat nélkülöző anarchikus víziói, légből kapott utópiái a XX. század végére dogmaként beépültek az elitista képzőművészet világába. A nyugati későmodern liberális korszak már monolitikus tradícióként a szabadnak tűnő művészeti térben uralkodó irányzatként már nem mesterség, nem kíván technikai felkészültséget, mindig is több akar lenni, mint műalkotást kivitelező mesterség. Az avantgárdnak sokkal több köze van valláshoz, mint gondolnánk. Viszont ez a vallás az ember igazságát, az ember által gyártott kisajátító eszme aktuális igazságát hirdeti. Az avantgárd művész szakmabeliségét elhagyva több akart lenni, mint műalkotást készítő mesterember. Próféta, messiás, forradalmár, anarchista, mártír, majd polihisztor, kutató, felfedező, zavaros utópiák gyártója. Minden hanyatlik, midig válságban vagyunk, ezért az avantgárd mindig megújul, mert a régi felszámolására hivatott. Semmi sem lehet stabil, mert az avantgárd lerombolja, hogy helyet csináljon az újnak. A technikai fejlődés által fokozódik a termelés, az avantgárd mintájára működik a termelő-fogyasztó láncolat, újdonság meglepetésével ható trendi terméket kell a piacra dobni, ami sokszor csak prototípusok variálása, szériák módosítása. Az avantgárd látszólag éppen ez ellen harcol, de valójában majdnem ugyanazt akarja eladni más köntösben. A felvállalt szerep kötelezi a változásra és a megújulásra, valójában az avantgárd ma már csak egy szimuláció. Mivel a keleti régióban sohasem jutott szerephez az avantgárd, sokkal nagyobb a kultusza lett, Magyarországon az avantgárdba az ellenállást, a politikai hatalom elleni lázadást szuggerálták. Hazánkban az avantgárd művészetet transzcendens aurával látták el, a szabadság terepének gondolták. Ez talán az első avantgárd korszakban igaz is volt, mert demokratikus művészet akart lenni a régi elitizmussal szemben. Az avantgárd elmúlt, mint minden, amit megvalósíthatatlan naiv idealizmus hajtott, az avantgárd szelleme kísértőként, de inkább rejtett erőként irányítja az állandó felaprózódást, az állandó bomlást. A műember, a poszthumán design lény, az elgépiesített test, vagy akár a testnélküliség utópiája feltámasztja az új világot követelő avantgárd szellemet. A szellem forradalmáról áttért az anyag forradalmasítására, a technika imádatára. Valójában már a kezdetektől eszkatologikus, a káosz és az apokalipszis tisztítótüzét akarja megszületése óta. Katasztrófában képes csak újjászületni, s katasztrófát akar teremteni, s megoldatlanságában, befejezhetetlenségében újabb katasztrófát teremteni. Az új világ építése örök utópia marad, totalitárius, de nem juthat el az állandóhoz, a változatlanhoz, a tökéleteshez, ezért a dialektikus materializmust, az örökké tartó dinamikus fejlődést vallja. Az avantgárd antiművészet, de már valóban művészetet felszámoló kvázi antiművészet, s ha már romboló energiái is elszálltak, giccsé válik. Avantgárd giccs korában élünk, mert nem a műalkotás vált giccsé, hanem az önesztétizáló ember, aki már szép vagy csúf műtárgyat sem képes készíteni, csak szépelgő és hazug gondolatai maradtak. Megveti a műtárgyat, megveti a művészetet, mert a szubjektum dekonstruálása valójában a mechanikus rendben tartott elme karantén állapota. A termelés erőforrásává átalakított ember, marxista kifejezéssel a humántőke művészete a liberális avantgárd utópia megvalósítása. Minden ember művész, mivel minden ember tárgy. Termelt késztárgy, kitermelt tudat. Technológiai tudat. A techné-ből így lett techno, a phisis-ből termelői, technológiai karantén. Cél a globális karantén létrehozása, de ez nem a földhözragadtság, nem Gea szentsége és megszentségtelenítése, hanem az anyagon túlmutató virtuális ketrec. A tárggyá változtatás, biológiai-anyagi lefokozás finommechanikai mikro-technológiája. 


Szétszóródás, polarizálódás, anorganikusság – így válik minden letisztulttá, a ritkulás és kiüresedés megszüli a csendet, a gépies kifinomultság harmonikus egybecsúszásai, monoton termelékenysége szüli az egykedvű, de végtelenségig elnyújtott mechanikus aktust. Emberi és nem-emberi elegyedése hozza létre az új kollektivitást. Ennek első fázisa a barbárnak titulált, már elgyengített közösségi tudat felszámolása. A poszthumanizmus tudatleépítő programja az anorganikusság általi állat-gép lét kiteljesítése, a technikai rabszolgaság. A kényszerből cselekvő alkotó ön-destruktív vágyait sem képes kifejezni, mert nem tette meg az építés-rombolás küzdelmének útját. Önfelszámolása nem saját tapasztalati kálváriája, hanem az anorganikus eszmék újkollektivista készterméke. Önmaga hiányaiból sem táplálkozhat, mert a hiányt sem érzékeli, nem érzi a metafizikai amputáltságot. A megtisztulás vágyának torz formája a halálvágy, önmaga felszámolásának vágya, mert a mechanikus, anorganikus életminta csak felszíni identitás, csak viselkedési minták elegyéből táplálkozó identitás imitáció. Mikor megszűnik minden saját artikuláció, belül már minden jelentésmentes, a céltalan vágyfolyamban már nem vegyül kiürülés általi szorongás, nincs metafizikai hiány. Nincs veszteségtudat, a halálösztönnek sincs heroikus íve, nincs pátosza. A kiürülés utáni steril tudatállapotban levés nem az igába hajtott elme, nem a keleti, megtisztulást adó nirvána üressége, nem kiküzdött eredmény. Nem isteni kegyelem általi spontán megvilágosodás, hanem kémiai, technikai program. Üressége nem a telített semmi, nem a kiküzdöttségből fakadó, felszabadító megvilágosodás. Fásult, kietlen, roncsolt a formátlanság irányába az alig formált vegetációjáig, a biológiai massza összekapcsolása az ellenőrző gépi hálózattal.



A határtalanság forradalmi vágya, a kiüresedett avantgárd ismeretlenbe hatolása már a végtelenben való céltalan elmerülés. Mert le kell rombolni ezt a világot, céltalan halálvágyunk eszközeként az ismeretlent kell meghódítani. Mindez a tudat metafizikai tartalékainak lemerülése, ezáltal a földi, organikus természetesség kiiktatása. A pszichoanalízisből fakadó elmeleleplezés is az anorganikus tisztaságot követeli, a pragmatikus, kiszámítható technikai elmét. Nihilizmusba vezető fikciós narratívák sora a megkonstruált művészettörténet, ami már a valóság jövőbe vetített dekonstruáló folyamata, aminek utópiája a poszthumanizmusból táplálkozó mechanikus lét. A sterilizációs folyamat megállíthatatlan, a polarizációs stratégia poszt-antropomorfizmusa már nem egyedi személyt akar, hanem részlegességekből, elemekből összerakott önmagában idegen ént, aki konstruált testét már automataként használja. A konstruált test és sterilizált tudat variáló újratermelése biztosítja a változatosság illúzióit. A tudományos materializmus végső győzelme az irányítottság, kiszámíthatóság. A poszthumanizmus megszabadult a mitikus világ hagyományos rendszerétől, saját mítoszát építi, lénye nem kiméra, nem a mítoszok szörnye, hanem racionális technikai hibrid. Termelésre gyártott, de szükséges az illúzió miatti programtöbblet a racionalitás ellenében pazarló irracionalizmus. Érosz és Thanatosz mítoszmentes sötét perverziójával, az öncélúság az autonómnak tűnő, de valójában szétesett testrészekkel, újrahasznosítása szexuális identitás variánsokkal. Nincs meghibásodott termék, mert a test dekonstruált, majd újrakonstruált hibrid elegye újabb és újabb technikai fejlődés lehetőségeit tartogatja. Az Embertelenebb Ember valójában non-humán utópiakonstrukció, aki a liberális identitásválasztás szabadságától, az identitásgyártás tudatot sterilizáló, átprogramozó, testet hibridizáló, átmeneti megoldásaiból a termelő-fogyasztó zombi állapotig. Ez, a számomra negatív utópia már több lett, mint fantazmagória. A tudomány külső szemlélettel, tárgyként vizsgálja az embert, mintha a tudomány független és szenvtelen kényszerítőerő lenne. Ez az objektivizáló szemlélet továbbra is elfogadott tudományos nézőpont, a határokat elmosó relativizmus az ellaposodott pragmatizmust nem kezdheti ki, éppen a banalitása miatt. A mechanizált biológia szférájába zárt testből száműzték a szellemit, a lélek, mint külső hálózati gépezet része, elidegenedve a testtől is, önmagát is mechanizálja. Az emberi intellektust a filozófia leválasztotta a természetről, így érvénytelenítve a test szerepét, a testi érzékelés alapvető fontosságát.  Az absztrakt intellektus szelleme uralkodik továbbra is, mint a filozófusok istene, furcsa módon a materializmus szemlélete is hasonló istent emelt a trónjára. Ugyanaz a szenvtelen uralkodó, valójában az ember testidegen, absztrakt szelleme önmagát vizsgálva elhiteti magáról, hogy csak biológiai test, de ki az a szellem, aki vizsgálja?


Fantazma – Transzhumán Idolum – utópia börleszk – íme: a tudattalanba tévedt elme színpada – komédia buffa ! 
Posztmitológia elegyedve hibrid fétisizismussal, a mítoszok terhétől megszabadult szuprematézis virtuális teremtőaktusa. A monologizálás gépies aktusában rekedt transzhumán korpuszpoétika: Gnóm – Ember – állat – emberállat -állatember.  Állat-állat gépember és embergép – gépgén. Embergéngép  – állatgép – emberpép – emberállatgéntérkép..mindez a mechanikus posztmitológiába ágyazott khiméra textus variációi. Pszeudo kreatív interaktivitás a paranoid érzelemeffektusok inplantálása által. A hiperkarmikus metamorfózisa irritáló személyiségosztodást generál. Szépség és Szörnyeteg adrogün pszeudo-szintézisben önnemző biomasszává alakul. Azt hisszük a kibertér végtelen, akár a mindent elnyelő ödipusz-képzet ősvulvája, pedig ez csak a Möbiusz szalag önmagában cirkuláló üresjárata. Céltalanul, mint a termékeny őslevesben, a nagy közös hallucinációban, tömeghipnózisban megszületett Fantazma. 




Az ivartalanított, mítosztalanított kvázi-szintetikus lény, a biológia korláton túli, ösztöneit digitális téveszme-karámba terelt szervlény. Önkontrollra kényszerített kaloda, szájzár protézisekkel. Megfékezve a kontrollálhatatlan transzmutációt, a genetikai identitásproblémát. A személyiség-szimulátor tudat-semazitálása, khimerikus tudatállapothoz vezet. A központosított hipertextuális manipulációval pszeudo mítoszokat telepítenek a tudatban, s a fraktálelvből született végtelenített program által a verbális tartomány gyorsított kibővítésére is sor kerül. A specifikált tudat-konfigurációk újabb téveszme programmal terhelik a már sematizált elmét. A hibridizált fajnemesítő a kvázi-teremtő genetikai szupramutációs hibák miatt tévútra jutott. Technofóbia őrültjei és a technofília szentjei küzdenek a kiber-dimenziók színpadán. Némán, mint Platon barlangjában megkötözött bábok, gúzsban, tágra nyílt szemmel várjuk az újabb káprázatot….















Transhuman Fetish                                                                                                                  Gaál József

2012. május 28., hétfő



Gaál József: Phantasma - Transhuman Fetish                                        Godot Galéria, 2012.06.06 - 07.07.

2012. május 27., vasárnap






Transhuman Fetish 2012                                                                                                      Gaál József