Próféták és
sarlatánok dúlása
Áttetsző
Áttetsző és
kiismerhető, ami történik, és még inkább közönségesebb lesz a világ. Mikor már
nem érzékelik azt, hogy önmagukat leleplezve egyre áttetszőbb a hazugságokat
mondanak, annyira korlátoltak, hogy elhiszik magukról, hogy valóban az igazság
letéteményesei. Már nincs kételkedés, nincs esendőség, modorosan kell az
alázatot imitálni. A változékonyságban már benne van, hogy az ellenkezőjét
mondhatná, ha a dominancia harc úgy kívánná. Az igazság sohasem volt egyöntetű,
mindig leegyszerűsítet változatát, beszűkült sematizmusát fogadták el. Hatalmat
megtartó manipuláció eszköze az igazság harsogása, kötelezővé tett séma. A pápa
nem hazudik, a dalai láma nem hazudik, és minden vallási vezető azt hiszi, hogy
igazság esszenciális magvát mondja – már csak sémákat hirdetnek, egyre sablonosabb,
és üresebb propaganda szövegeket kezdenek mondani. A legnagyobb baj, hogy észre
sem veszik hamisságukat, hivatalból kell ilyennek lenni. Érzékenynek kell
mutatkozni, amit mondani kell, ahhoz kell igazodni, ezért csak az
általánosságok szintjén szabad aggódni. Üres díszletté vált minden, nyilatkozni
kell, elég, ha a mozgó szájakat figyeled, nem kell hallani, már tudod előre
milyen legyártott szöveget fog mondani. Néha meglepődsz, mert még az
elképzeltnél is érdektelenebbek a nyilatkozatok. Felkent vezetők és próféták
megtanulták ezt a sematikus beszédet, arra hivatkozva, hogy mindenki értse. Lehet,
hogy valóban a Mindenható emelte őket ilyen magasra, de idővel mindent elnyel a
láthatatlan erő, de nem, bennük nem sarjadt ki az erő, méltatlanok arra a
posztra. A művészek, a hierarchiában legsilányabbak, mert tudatos,
sikerorientált manipulátorok már öntudatosan belesimulnak a sematizáló tömbbe, politikusként
nyilatkoznak, a politikai manipuláció szakembereivé váltak. A látszólagos harmónia,
gúzsban tartott hisztéria. Az áttetsző sarlatánság végre kiteljesedve uralkodhat,
mindenki beleláthatja saját igazságát a modoros általánosságokban, mindenki
elégedetten hátradőlhet, mert a számára kiválasztott igazsághazugságban otthon
érezheti magát.
Állandó
katasztrófa állapot, állandó hanyatlás, jaj! – így kell leélni életünk,
eszelős, önjelölt próféták vallási buzgalommal hirdetnek igazabb életet. Mi kis hazánkban tarhonyával makulált arisztokratikus sznobizmus két típusa elegyedik, Kiber
Matyó és Liber Manó színháza mindez: a garabonciás, csillagszemű juhász
viaskodik a kutyabőr vásárosból lett raccsoló idegenszívűvel, avagy az égig érő
paszulyról lehuppant ősárja kiűzi a multi kultikus virtuális magyart. Népi Naci
és Urbán Turbán kesztyűs bábok Vitéz László szerepében. Táltos igét ötvözve New
Age spiritualizmussal, nemzeti alapon nyugvó turáni őskommunizmussal – micsoda
szellemi vegykonyha, micsoda individuális művészeti világkép! Termő
gyümölcsökért kell virágoztatni a szinkretikus ezotéria Kárpátia Életfáját. A
kvázi népművészet mutáns görcs gyötrelme, vagy a polírozott, áramvonalas,
lágyvonaglással megáldott szűz-magyar leányok kecsessége újra teret nyert a
nemzeti vitrinben. Betyárok, huszárok, mágnások, borászok, mokányok,
kenetteljes honatyák osztogatják a korhadni vélt ősfa-gyökér pénzt termő csoda
hajtásából teremtett nemzeti kultuszvagyont. Az öreg kóbor sámánok altáji
vidékre menekülnének, a pszeudo progresszióba belebukott neoavantgárdok a régi
szűrbe burkolódznak, suba alatt az új köpönyeget kifordítva a kvázi jussért
sorban állnak.
Kis nacionalista, 1983, cinkmaratás
