TEÓRIA01
A történeti avantgárd minden alapokat nélkülöző anarchikus
víziói, légből kapott utópiái a XX. század végére dogmaként beépültek az
elitista képzőművészet világába. A nyugati későmodern liberális korszak már
monolitikus tradícióként a szabadnak tűnő művészeti térben uralkodó
irányzatként már nem mesterség, nem kíván technikai felkészültséget, mindig is
több akar lenni, mint műalkotást kivitelező mesterség. Az avantgárdnak sokkal
több köze van valláshoz, mint gondolnánk. Viszont ez a vallás az ember
igazságát, az ember által gyártott kisajátító eszme aktuális igazságát hirdeti.
Az avantgárd művész szakmabeliségét elhagyva több akart lenni, mint műalkotást
készítő mesterember. Próféta, messiás, forradalmár, anarchista, mártír, majd
polihisztor, kutató, felfedező, zavaros utópiák gyártója. Minden hanyatlik,
midig válságban vagyunk, ezért az avantgárd mindig megújul, mert a régi
felszámolására hivatott. Semmi sem lehet stabil, mert az avantgárd lerombolja,
hogy helyet csináljon az újnak. A technikai fejlődés által fokozódik a termelés,
az avantgárd mintájára működik a termelő-fogyasztó láncolat, újdonság
meglepetésével ható trendi terméket kell a piacra dobni, ami sokszor csak
prototípusok variálása, szériák módosítása. Az avantgárd látszólag éppen ez
ellen harcol, de valójában majdnem ugyanazt akarja eladni más köntösben. A
felvállalt szerep kötelezi a változásra és a megújulásra, valójában az
avantgárd ma már csak egy szimuláció. Mivel a keleti régióban sohasem jutott
szerephez az avantgárd, sokkal nagyobb a kultusza lett, Magyarországon az
avantgárdba az ellenállást, a politikai hatalom elleni lázadást szuggerálták. Hazánkban
az avantgárd művészetet transzcendens aurával látták el, a szabadság terepének
gondolták. Ez talán az első avantgárd korszakban igaz is volt, mert
demokratikus művészet akart lenni a régi elitizmussal szemben. Az avantgárd
elmúlt, mint minden, amit megvalósíthatatlan naiv idealizmus hajtott, az
avantgárd szelleme kísértőként, de inkább rejtett erőként irányítja az állandó
felaprózódást, az állandó bomlást. A műember, a poszthumán design lény, az
elgépiesített test, vagy akár a testnélküliség utópiája feltámasztja az új
világot követelő avantgárd szellemet. A szellem forradalmáról áttért az anyag
forradalmasítására, a technika imádatára. Valójában már a kezdetektől eszkatologikus,
a káosz és az apokalipszis tisztítótüzét akarja megszületése óta.
Katasztrófában képes csak újjászületni, s katasztrófát akar teremteni, s
megoldatlanságában, befejezhetetlenségében újabb katasztrófát teremteni. Az új
világ építése örök utópia marad, totalitárius, de nem juthat el az állandóhoz,
a változatlanhoz, a tökéleteshez, ezért a dialektikus materializmust, az örökké
tartó dinamikus fejlődést vallja. Az avantgárd antiművészet, de már valóban
művészetet felszámoló kvázi antiművészet, s ha már romboló energiái is
elszálltak, giccsé válik. Avantgárd giccs korában élünk, mert nem a műalkotás
vált giccsé, hanem az önesztétizáló ember, aki már szép vagy csúf műtárgyat sem
képes készíteni, csak szépelgő és hazug gondolatai maradtak. Megveti a
műtárgyat, megveti a művészetet, mert a szubjektum dekonstruálása valójában a
mechanikus rendben tartott elme karantén állapota. A termelés erőforrásává
átalakított ember, marxista kifejezéssel a humántőke művészete a liberális
avantgárd utópia megvalósítása. Minden ember művész, mivel minden ember tárgy.
Termelt késztárgy, kitermelt tudat. Technológiai tudat. A techné-ből így lett techno, a phisis-ből
termelői, technológiai karantén. Cél a globális karantén létrehozása, de ez nem
a földhözragadtság, nem Gea szentsége és megszentségtelenítése, hanem az anyagon
túlmutató virtuális ketrec. A tárggyá változtatás, biológiai-anyagi lefokozás
finommechanikai mikro-technológiája.
Szétszóródás, polarizálódás, anorganikusság – így válik minden letisztulttá, a ritkulás és kiüresedés megszüli a csendet, a gépies kifinomultság harmonikus egybecsúszásai, monoton termelékenysége szüli az egykedvű, de végtelenségig elnyújtott mechanikus aktust. Emberi és nem-emberi elegyedése hozza létre az új kollektivitást. Ennek első fázisa a barbárnak titulált, már elgyengített közösségi tudat felszámolása. A poszthumanizmus tudatleépítő programja az anorganikusság általi állat-gép lét kiteljesítése, a technikai rabszolgaság. A kényszerből cselekvő alkotó ön-destruktív vágyait sem képes kifejezni, mert nem tette meg az építés-rombolás küzdelmének útját. Önfelszámolása nem saját tapasztalati kálváriája, hanem az anorganikus eszmék újkollektivista készterméke. Önmaga hiányaiból sem táplálkozhat, mert a hiányt sem érzékeli, nem érzi a metafizikai amputáltságot. A megtisztulás vágyának torz formája a halálvágy, önmaga felszámolásának vágya, mert a mechanikus, anorganikus életminta csak felszíni identitás, csak viselkedési minták elegyéből táplálkozó identitás imitáció. Mikor megszűnik minden saját artikuláció, belül már minden jelentésmentes, a céltalan vágyfolyamban már nem vegyül kiürülés általi szorongás, nincs metafizikai hiány. Nincs veszteségtudat, a halálösztönnek sincs heroikus íve, nincs pátosza. A kiürülés utáni steril tudatállapotban levés nem az igába hajtott elme, nem a keleti, megtisztulást adó nirvána üressége, nem kiküzdött eredmény. Nem isteni kegyelem általi spontán megvilágosodás, hanem kémiai, technikai program. Üressége nem a telített semmi, nem a kiküzdöttségből fakadó, felszabadító megvilágosodás. Fásult, kietlen, roncsolt a formátlanság irányába az alig formált vegetációjáig, a biológiai massza összekapcsolása az ellenőrző gépi hálózattal.
 |
A
határtalanság forradalmi vágya, a kiüresedett avantgárd ismeretlenbe hatolása
már a végtelenben való céltalan elmerülés. Mert le kell rombolni ezt a világot,
céltalan halálvágyunk eszközeként az ismeretlent kell meghódítani. Mindez a
tudat metafizikai tartalékainak lemerülése, ezáltal a földi, organikus
természetesség kiiktatása. A pszichoanalízisből fakadó elmeleleplezés is az
anorganikus tisztaságot követeli, a pragmatikus, kiszámítható technikai elmét.
Nihilizmusba vezető fikciós narratívák sora a megkonstruált művészettörténet,
ami már a valóság jövőbe vetített dekonstruáló folyamata, aminek utópiája a
poszthumanizmusból táplálkozó mechanikus lét. A sterilizációs folyamat
megállíthatatlan, a polarizációs stratégia poszt-antropomorfizmusa már nem egyedi
személyt akar, hanem részlegességekből, elemekből összerakott önmagában idegen
ént, aki konstruált testét már automataként használja. A konstruált test és
sterilizált tudat variáló újratermelése biztosítja a változatosság illúzióit. A
tudományos materializmus végső győzelme az irányítottság, kiszámíthatóság. A
poszthumanizmus megszabadult a mitikus világ hagyományos rendszerétől, saját
mítoszát építi, lénye nem kiméra, nem a mítoszok szörnye, hanem racionális
technikai hibrid. Termelésre gyártott, de szükséges az illúzió miatti
programtöbblet a racionalitás ellenében pazarló irracionalizmus. Érosz és
Thanatosz mítoszmentes sötét perverziójával, az öncélúság az autonómnak tűnő,
de valójában szétesett testrészekkel, újrahasznosítása szexuális identitás variánsokkal.
Nincs meghibásodott termék, mert a test dekonstruált, majd újrakonstruált
hibrid elegye újabb és újabb technikai fejlődés lehetőségeit tartogatja. Az
Embertelenebb Ember valójában non-humán utópiakonstrukció, aki a liberális
identitásválasztás szabadságától, az identitásgyártás tudatot sterilizáló,
átprogramozó, testet hibridizáló, átmeneti megoldásaiból a termelő-fogyasztó
zombi állapotig. Ez, a számomra negatív
utópia már több lett, mint fantazmagória. A tudomány külső szemlélettel,
tárgyként vizsgálja az embert, mintha a tudomány független és szenvtelen
kényszerítőerő lenne. Ez az objektivizáló szemlélet továbbra is elfogadott
tudományos nézőpont, a határokat elmosó relativizmus az ellaposodott
pragmatizmust nem kezdheti ki, éppen a banalitása miatt. A mechanizált biológia
szférájába zárt testből száműzték a szellemit, a lélek, mint külső hálózati
gépezet része, elidegenedve a testtől is, önmagát is mechanizálja. Az emberi
intellektust a filozófia leválasztotta a természetről, így érvénytelenítve a
test szerepét, a testi érzékelés alapvető fontosságát. Az
absztrakt intellektus szelleme uralkodik továbbra is, mint a filozófusok
istene, furcsa módon a materializmus szemlélete is hasonló istent emelt a
trónjára. Ugyanaz a szenvtelen uralkodó, valójában az ember testidegen,
absztrakt szelleme önmagát vizsgálva elhiteti magáról, hogy csak biológiai
test, de ki az a szellem, aki vizsgálja?
|
Fantazma – Transzhumán Idolum – utópia börleszk – íme: a tudattalanba tévedt elme színpada – komédia buffa !
Posztmitológia elegyedve hibrid fétisizismussal, a mítoszok terhétől megszabadult szuprematézis virtuális teremtőaktusa. A monologizálás gépies aktusában rekedt transzhumán korpuszpoétika: Gnóm – Ember – állat – emberállat -állatember. Állat-állat gépember és embergép – gépgén. Embergéngép – állatgép – emberpép – emberállatgéntérkép..mindez a mechanikus posztmitológiába ágyazott khiméra textus variációi. Pszeudo kreatív interaktivitás a paranoid érzelemeffektusok inplantálása által. A hiperkarmikus metamorfózisa irritáló személyiségosztodást generál. Szépség és Szörnyeteg adrogün pszeudo-szintézisben önnemző biomasszává alakul. Azt hisszük a kibertér végtelen, akár a mindent elnyelő ödipusz-képzet ősvulvája, pedig ez csak a Möbiusz szalag önmagában cirkuláló üresjárata. Céltalanul, mint a termékeny őslevesben, a nagy közös hallucinációban, tömeghipnózisban megszületett Fantazma.
Az ivartalanított, mítosztalanított kvázi-szintetikus lény, a biológia korláton túli, ösztöneit digitális téveszme-karámba terelt szervlény. Önkontrollra kényszerített kaloda, szájzár protézisekkel. Megfékezve a kontrollálhatatlan transzmutációt, a genetikai identitásproblémát. A személyiség-szimulátor tudat-semazitálása, khimerikus tudatállapothoz vezet. A központosított hipertextuális manipulációval pszeudo mítoszokat telepítenek a tudatban, s a fraktálelvből született végtelenített program által a verbális tartomány gyorsított kibővítésére is sor kerül. A specifikált tudat-konfigurációk újabb téveszme programmal terhelik a már sematizált elmét. A hibridizált fajnemesítő a kvázi-teremtő genetikai szupramutációs hibák miatt tévútra jutott. Technofóbia őrültjei és a technofília szentjei küzdenek a kiber-dimenziók színpadán. Némán, mint Platon barlangjában megkötözött bábok, gúzsban, tágra nyílt szemmel várjuk az újabb káprázatot….
Transhuman Fetish Gaál József
