2012. június 8., péntek

 
Ha elalszik az értelem, előjönnek a szörnyek ( Francisco Goya)
Holt tárgyakból, pusztuló maradványokból nem lehet életre kelteni semmit – ezt mondják a materialisták, de mit mondunk erre mi – posztmodern Transzhumanisták! A nyitott rés a kibertérbe egyre tágul – újabb hiedelem, újabb révület – az utópiák végtelenségében. Menekülhetsz a rideg valóság elől egy újabb, már megrendelésre gyártott utópiába. Révület és gyönyörközpontok telepítése a mélyösztönök szférájába.  Poszt – darwini szentek, mutánsok – mondhatják akár azt is, hogy démonok. Az új mágia sem ártatlan megidézés, pszeudo-tudományos propagandával, a céltalan fogyasztás érdekében.  Valamilyen formában helyet ad a megformálhatatlan érzéseknek, mert receptor stimulációval biztosíthatják az érzelmek állandóan emelkedő csúcspontjait. Az önző hedonizmus után a hiánytól összezavarodott tömeg bűnbakot keres.  A torz tudatban zárványként lapul a gyűlölet, tompítod a céltalan agressziót.   Megszokva a gépeket, általuk pszeudo-isteni lényt fognak érezni – a zörejben, zúgásban, az ismétlődő kattogásban, zakatolásban: már hallatszik a mindent átható műanya és műapa dorombolása. Az egymásra rakodó mechanikus ritmusok búgó végtelene új metafizikát teremt. Amíg a sors a mítoszok által volt átélhető, most a virtuális sorsvariációk egymást kioltó villanások. Minek a szenvedő egyéniség, ha a gyönyörök végtelen fokozásáért jár a teljes személyiség átalakítása. Tomboltak a szörnyek belül, most odakinn élnek, a specifikált tudat-konfigurációk kiürítették a fantázia zónát.  Nincs belül semmi, variánsok vannak, programozható molekuláris érzelemsokszorozó változatos sémákkal. Az emberi szörny külső játékká vált, minél intenzívebb a hatás, annál nevetségesebb a mutáns lélek monstrum. Vonulnak a daliás vitézek, elegyedik a mutáns fajnemesítés, a technofóbia mechanikus lelketlenségével. Múltba révedő zombik létotthontalanul bolyonganak, félreprogramozott hibrid ideológiákkal. Gyűlölet-kiberlényeket gyártva a játékiparnak és a háztartásnak, kiszolgálod a virtuálisnak vélt pusztítás függőséget. 
 Az életidőben veszendő, vezeklő egzisztenciát bele kell olvasztani a transzhumán fétis-utópiába. Ideológiák, törzsi tudatzárványok elegyednek a nikkelezett eleganciával. Gyűlöletteremtés – mint az új rabszolgaság kitermelése, a szenvtelen racionalizmus hideg őrülete.
A nanotechnológia tudat-szimulátor radikális génterápiával. A test határtalan deformálása mintha a mitikus világot idézné, belefolynak a cselekvésképtelen életekbe, áthatják és kisajátítják a tudattalan belsőt. A rejtettség kifordítva külső életreceptek és torz eszmemaradványok halmaza. Ahogyan a görög tragédiáknak is voltak kitaszított, megalázott szörnyei, úgy most is vannak. Mindenki önmaga magányos színházát nézi, azt hiszi, villogó képernyő előtt alakíthatja elillanó tragikomédiáját. Elhiszi, hogy gombok nyomogatásával aktív részese lehet a Szabadság Globális Birodalmának.  A tragédia lényegéből ered a belső szépség, a láthatatlan erények, érzelmek gazdagsága a meggyötört, elcsúfított külső mögött. Az öncélúság mögött önző elvek érvényesülnek, az érdek nélküli Szép csodálata mögött ott lapul a valóság megvetése, a hatalom kísértése. Boldogságot hoz most az elegáns Szép, a csiszolt, síkos, sikamlós áramvonal, a tökéletes, üvegszemű klasszikus tekintet – érzik és gondolják. Újra pusztítást szül a szépségért való küzdelem, a Hős mindig érted harcol, Te birtokolod kivételes ember. Mintha nem lenne Végzet és Sors, újra a Szépség hamis képzetei által kezdődik a romboló küldetés, újra a világ rendjének, ájtatos harmóniájának helyreállításáért küzd majd mindenki. Örökké tartó BÉKEHARC – mi szépek vagyunk, de megsemmisítve a csúf Gonoszt végre eljön a Kánaán, a Végső Harmónia. Minden megtévesztett különbnek érzi magát – neki jár a kényeztetés. Hűséges fogyasztóm, Gorgó szemekkel néz Rád a hibernált tökéletesség. Ha nincs tragédia, akkor nincs bukás, nincs szomorú belátás, nincs feláldozás, feloldozás – nincs Kezdet és Vég. Örökké tart a titáni technika forradalma, örökké termel. Csak a monoton harmónia, gépies építés-rombolás örökké tartó dialektikája létezik – mindez vegetatív fogyasztó jólétünk biztosítéka az ezeregy igazság mesevilágában