2013. március 15., péntek




       Próféták és sarlatánok dúlása

Áttetsző

Áttetsző és kiismerhető, ami történik, és még inkább közönségesebb lesz a világ. Mikor már nem érzékelik azt, hogy önmagukat leleplezve egyre áttetszőbb a hazugságokat mondanak, annyira korlátoltak, hogy elhiszik magukról, hogy valóban az igazság letéteményesei. Már nincs kételkedés, nincs esendőség, modorosan kell az alázatot imitálni. A változékonyságban már benne van, hogy az ellenkezőjét mondhatná, ha a dominancia harc úgy kívánná. Az igazság sohasem volt egyöntetű, mindig leegyszerűsítet változatát, beszűkült sematizmusát fogadták el. Hatalmat megtartó manipuláció eszköze az igazság harsogása, kötelezővé tett séma. A pápa nem hazudik, a dalai láma nem hazudik, és minden vallási vezető azt hiszi, hogy igazság esszenciális magvát mondja – már csak sémákat hirdetnek, egyre sablonosabb, és üresebb propaganda szövegeket kezdenek mondani. A legnagyobb baj, hogy észre sem veszik hamisságukat, hivatalból kell ilyennek lenni. Érzékenynek kell mutatkozni, amit mondani kell, ahhoz kell igazodni, ezért csak az általánosságok szintjén szabad aggódni. Üres díszletté vált minden, nyilatkozni kell, elég, ha a mozgó szájakat figyeled, nem kell hallani, már tudod előre milyen legyártott szöveget fog mondani. Néha meglepődsz, mert még az elképzeltnél is érdektelenebbek a nyilatkozatok. Felkent vezetők és próféták megtanulták ezt a sematikus beszédet, arra hivatkozva, hogy mindenki értse. Lehet, hogy valóban a Mindenható emelte őket ilyen magasra, de idővel mindent elnyel a láthatatlan erő, de nem, bennük nem sarjadt ki az erő, méltatlanok arra a posztra. A művészek, a hierarchiában legsilányabbak, mert tudatos, sikerorientált manipulátorok már öntudatosan belesimulnak a sematizáló tömbbe, politikusként nyilatkoznak, a politikai manipuláció szakembereivé váltak. A látszólagos harmónia, gúzsban tartott hisztéria. Az áttetsző sarlatánság végre kiteljesedve uralkodhat, mindenki beleláthatja saját igazságát a modoros általánosságokban, mindenki elégedetten hátradőlhet, mert a számára kiválasztott igazsághazugságban otthon érezheti magát. 




Állandó katasztrófa állapot, állandó hanyatlás, jaj! – így kell leélni életünk, eszelős, önjelölt próféták vallási buzgalommal hirdetnek igazabb életet. Mi kis hazánkban tarhonyával makulált arisztokratikus sznobizmus két típusa elegyedik, Kiber Matyó és Liber Manó színháza mindez: a garabonciás, csillagszemű juhász viaskodik a kutyabőr vásárosból lett raccsoló idegenszívűvel, avagy az égig érő paszulyról lehuppant ősárja kiűzi a multi kultikus virtuális magyart. Népi Naci és Urbán Turbán kesztyűs bábok Vitéz László szerepében. Táltos igét ötvözve New Age spiritualizmussal, nemzeti alapon nyugvó turáni őskommunizmussal – micsoda szellemi vegykonyha, micsoda individuális művészeti világkép! Termő gyümölcsökért kell virágoztatni a szinkretikus ezotéria Kárpátia Életfáját. A kvázi népművészet mutáns görcs gyötrelme, vagy a polírozott, áramvonalas, lágyvonaglással megáldott szűz-magyar leányok kecsessége újra teret nyert a nemzeti vitrinben. Betyárok, huszárok, mágnások, borászok, mokányok, kenetteljes honatyák osztogatják a korhadni vélt ősfa-gyökér pénzt termő csoda hajtásából teremtett nemzeti kultuszvagyont. Az öreg kóbor sámánok altáji vidékre menekülnének, a pszeudo progresszióba belebukott neoavantgárdok a régi szűrbe burkolódznak, suba alatt az új köpönyeget kifordítva a kvázi jussért sorban állnak. 
                                                                                                                                                                                             Kis nacionalista, 1983, cinkmaratás